|
Részletes leírás
Zánka központjában, egy 1927-ben elkészült, 1800-as évek-beli pincére épült nemesi villa várja történelmének új fejezetét.A \'20-as években Zánkának nem volt katolikus temploma, volt viszont egy nyugalmazott csendőrtábornoka, aki saját otthonának alsó szintjét ajánlotta fel az egyháznak. 55 éven át itt működhetett a katolikus kápolna, amelynek imaszobájához sekrestye is tartozott. Nyaranta a hívek a kertbe is kiültek a fák árnyékába, hallgatni a vasárnapi misét, ha bent már nem fértek el. A házat 1952-ben államosították és egy családot költöztettek bele, végül az eredeti tulajdonosoknak 1976-ban sikerült visszavásárolni az államtól.A régi imaház mára lakótérré alakult, a \'70-es években ez a rész is és az egész villa új rendeltetéssel új \"ruhát\" kapott.Eredeti formában maradt meg a borospince és a présház, valamint a tároló helyiségek és a régi kocsiszín. Megjelenésében és részleteiben őrzi és állja a dicső kor lenyomatait, az emeleti terasz pedig igazi romantikával emeli ennek régi épületnek a fényét. Innen a Balaton tükre csillan meg, a dél-nyugati irány pedig hosszú órákra napfényessé teszi ezt a részt. A régi birtokra látni innen le, amely most 2 helyrajzi számon van nyilvántartva, valamint egy szintén családi tulajdonban lévő terület is kiegészíti.Jelenleg egy család tulajdonában áll, akik a modern kor elvárásai mentén alakították át, egész éves tartózkodás céljára. A nettó 232 nm-en lakószobák, fürdőszobák és tárolóhelyiségek vannak, a hozzájuk tartozó telekterület 1360 nm, amelyhez a szomszédos telek is megvásárolható. Összközműves, gáz fűtéses, aszfaltos úton kényelmesen megközelíthető.Stabil, statikailag kifogástalan épület, amely egészen kicsi változtatásokkal az eredeti, látványos és nemes megjelenését nyerheti vissza!Ezzel a házzal egy egész történelmi fejezet kerülhet új, gondos kézbe! |
Ingatlan adatai
| Irányár: |
259 000 000 Ft |
| Típus: |
nyaraló |
| Kategória: |
eladó |
| Alapterület: |
232 m2 |
| Fűtés: |
gáz (cirko) |
| Állapota: |
- |
| Szobák száma: |
7 |
| Építés éve: |
1927 |
| Szintek száma: |
- |
További adatok
| Telekterület: |
1 360 m2 |
| Kert mérete: |
1 360 m2 |
| Erkély mérete: |
28 m2 |
| Felszereltség: |
- |
| Parkolás: |
- |
| Kilátás: |
- |
| Egyéb extrák: |
|
| - |
|
|