Részletes leírás
KIEMELT MEGBÍZÁS!Zalaapáti nyugati részén ajánlom figyelmükbe ezt a zártkerti telket. Aszfaltos úton megközelíthető. Telken belül a villany, víz az utcában. A területen van egy térképen feltüntetett épület aminek csak az alapja látható. A terület fákkal, bokrokkal benőtt, illetve gyümölcs fák is lettek ültetve. A környék csendes, nyugodt . Csak egy szomszéd van. -nagy terület, zártkert-3 %-ban beépíthető-fás, bokros-aszfaltos úton megközelíthetőZalaapáti első említése egy hamisított oklevélen 1024-ből való, amelyen az apátság megszerezte a települést. Első hiteles említése 1273-as, amikor a helyi apátság a zalavári bencés apátság birtokában volt. A középkorban komolyabb település nem fejlődött az apátság mellett, de a török időkben az is elpusztult. A 18. század elején indult lassú újratelepedése.1715-ben a göttweigi bencésekhez került mind a zalavári, mind a zalaapáti apátság. Ők tették apátsági székhellyé Zalaapátit, így megindítva a környező település fejlődését is. A 19. században fejlődése fokozódott, és jelentős méretű községgé nőtte ki magát a korábbi aprófalu.1895-ben épült meg a falut is érintő Zalaszentgrót–Balatonszentgyörgy-vasútvonal, ahol 1974-ben megszűnt a forgalom.1925-ben hozzácsatolták a szomszédos Zalahosszúfalu községet.1945-ben az apátságot felszámolták. A falu elvesztette korábbi jelentőségét, és az elvándorlás is jel-lemzővé vált.2015-ben bevezettek egy sávosan progresszív ebadót, aminek a célja a helyi kutyamenhely távozásra bírása.[4]HÍVJON BIZALOMMAL |
Ingatlan adatai
Irányár: |
4 900 000 Ft |
Típus: |
telek |
Kategória: |
eladó |
Alapterület: |
3 464 m2 |
Fűtés: |
- |
Állapota: |
- |
Szobák száma: |
- |
Építés éve: |
- |
Szintek száma: |
- |
További adatok
Telekterület: |
3 464 m2 |
Kert mérete: |
- |
Erkély mérete: |
- |
Felszereltség: |
- |
Parkolás: |
- |
Kilátás: |
- |
Egyéb extrák: |
|
- |
|
|